A mérhetetlen ismeretlen csodás megnyilvánulásának megmagyarázhatatlan rejtélye

Punktum Galéria, Budakeszi

2020. november 6.

Kóté Zsolt Miklós képeinek felszínéről, e fotográfiák által jelölt látvány felületéről többféleképpen is közel kerülhetünk ahhoz, amit ő „A mérhetetlen ismeretlen csodás megnyilvánulásának megmagyarázhatatlan rejtélye”-ként emleget. 

Több, mint valószínű, hogy az említett rejtély végtelen sok féle képpen átélhető, ám mégis engem ért az a megtiszteltetés, hogy a látogatókat kézen fogva bevezessem a Zsolt által átélt rejtélyek átélésének erdejébe. 

Én azt kérdezem: mit jelent az, hogy rejtély? 

A rejtély szorítás a mellkasban. Izgalom, kíváncsiság. Nyugtalanság, hajtóerő. Hiszen kibillentő aggodalom – abban a tekintetben, hogy általa tudomásunkra jut egy addig ismeretlen dolog. A látóhatárunkra került dolgot sehogyan sem érjük el, miközben karnyújtásnyira van tőlünk egy láthatatlanná tevő köpönyeg alatt. Nem tudjuk mekkora, nem tudjuk pontosan, hogy miből van. Érezzük az illatát. A szagát. De az ízét nem. Valahonnan tudunk a létezéséről, de nem értjük. Halljuk, de nem látjuk. Látjuk, de nem halljuk. Valami mindig hiányzik a megismeréséből, s pont ez tartja életben.

A rejtély misztérium. A rejtély az örök titok. Szerintem a rejtély Zsolt fotográfiáiban az élet és a boldogság misztériuma.

A rejtély erejét megtapasztaló fotográfus hasonlít arra, aki szomjas. Azzal a különbséggel, hogy az ő szomja nem vízre vágyik, hanem szomjra. Szomjas a szomjúságra. 

 „A valóság szimbolikus látása elsősorban nem okkult, pszichikus, vagy archetipikus „mögöttes” tartalmak látását kell jelentse, hanem az életnek, mint végső misztériumnak a megértését – különben csak a jelenségvilág szövevényét tesszük még bonyolultabbá.” - mondja Pressing Lajos. *

A fotográfus a látnivalók képpé transzformálása közben a saját gondolatiságát hozza felszínre. A képek belsejében tanulságok ülnek, olyan mélyen, hogy azt szintetizálni még maga az alkotó sem képes újra soha. A teremtett kép, vagyis a műalkotás természetéből adódik, hogy mindig az átélő pszichikum totalitását érinti, hogy csak totalitásában érthető. „A kép teljességgel soha nem fejthető ki, nem magyarázható meg, csupán átélhető, tapasztalható.” ** Akárcsak maga a valóság. Szimbólumok sokaságát állítja párhuzamba, és ezek összhangzattana alkot egyfajta új tanulságot. Ebben az a legérdekesebb, hogy fogalmak változnak így látvánnyá. 

Zsolt képeiben a valóság letisztított formában jelenik meg, a dolgok mögé koncentrál, például akkor is, amikor a fény csillanását figyeli egy szék háttámláján, a semmibe nézve. A képek összerendezett halmazában azt látjuk, ami külön-külön egyiken sincs, a rejtélyt. Zsolt kérdését. Zsolt küldetését. Zsolt legféltettebb titkait.

Érdekes tulajdonsága a képeknek, hogy amint kiszakítjuk őket a valóságból, máris elidegenítődnek eredeti jelentéktelenségüktől és más, új szimbólumokkal ruházódnak fel. Amint megörökítünk egy pillanatot, azon nyomban vizuális nyelvünk részévé válik – miközben ezt a nyelvet mi magunk, az alkotók is beszéd közben, beszélve tanuljuk meg. Ez a mérhetetlen ismeretlen. Ez az improvizáció maga az út, s maga az út a cél. „Új világot teremt magának, hogy ismét elvesszen a teremtett formák sokféleségében.” ***

És hogy milyen az út? Megint csak sejtelmeink vannak, de az biztos, hogy magányos és nagyon személyes. A fotográfia nem kicserélhető, hiszen az alkotó maga volt jelen az adott helyzetben. „A szeretet eltűnik, ha általánosítunk, ha személytelenítünk.” – mondja Feldmár András.**** – „A személyesben megjelenik a másik ember, apró részletekben, élesen, tisztán, felejthetetlenül. A személytelen olyan, mint egy álarcosbál, izgalmas, de furcsán üres és jelentéktelen. (…) A szépség össze van kötve azzal, mi az, amit szeretünk, és mi az igaz. Egyenlőségjel van az igaz, a szeretet és a szépség között.” *****

A kiállítást szeretettel megnyitom.

A Fehér Vera

 * Pressing Lajos – A boldogság mint misztérium - Négy tanulmány. A transzformáció mítosza/ Az egylényegűség. ORIENT PRESS, 1993. 165.o

 ** Ugyanott. 168-169.o

 *** Ugyanott, 235.o

 **** Feldmár András – Személyes és személytelen. HVG Könyvek Kiadó, 2020. 5.o

 ***** Ugyanott, 9.o